NEGYVENKETTŐ

Szülinapi ajándék

“Vica, lenne egy nagy felkérésem, de nem biztos, hogy szeretni fogod. Nem lennél a szülinap nagykövetünk?”

Tomi tudja, hogy mennyire szeretek közösségi oldalakon posztolgatni, de szerencsére azt is tudja, hogy ha az Adománytaxiról van szó, akkor úgysem fogok nemet mondani. Azt mondjuk pont nem tudta, hogy csináltam volna magamtól is, és nemcsak a barátságunkra való tekintettel, hanem mert fontos nekem, amit csinálnak, és mert mindig óriási büszkeséggel tölt el, amikor látom, hogy az ötlet, majd az első begyűjtés óta hova jutottak és milyen szuper szervezetté nőtték ki magukat.

Így aztán nem is volt kérdés, hogy idén a szülinapomra mindenkitől azt kérem, hogy lehetőségeihez mérten támogassa az Adománytaxi munkáját.

De mi is ez a munka?

Az Adománytaxi a budapesti háztartásokban felgyülemlő, már nem használt, de jó állapotú értékeket köti össze az ország legszegényebb településeivel. Nemcsak igényeket, de embereket is összekapcsol. Az értékmentésen túl a támogató és a támogatott számára lehetőséget nyújt valódi interakcióra, párbeszédre is. Egy szolidárisabb és fenntarthatóbb társadalomért dolgozik, melynek mindenki a részese, és egyben alakítója is lehet.

Az elmúlt hét évben közel 34000 budapesti háztartásból 150 tonna adományt gyűjtött össze és szállított el 100 támogatott településre, 600 önkéntes segítségével.

Mire elég az adományod?

2500 Ft - Tárgyi adományok begyűjtésének költsége egy felajánlótól
5 500 Ft - Egy tíznapos autópálya matrica ára
10 000 Ft - 1 db Á-Lom ágy eljuttatása egy rászoruló gyereknek
20 000 Ft - Egy önkéntes sofőr útiköltsége egy átlagos adományúton
35 000 Ft - Egy teherautó napi bérleti díja
75 000 Ft - Egy adománnyal teli teherautó útiköltsége
100 000 Ft - Egy vidéki adományút/közösségi nap teljes költsége

Természetesen nincs minimum vagy meghatározott összeg, sok kicsi sokra megy!

Ha szeretnél még többet megtudni róluk, nézz körül a honlapjukon (https://adomanytaxi.hu), keresd meg őket Facebookon (https://www.facebook.com/adomanytaxi/), Instagramon (https://www.instagram.com/adomanytaxi/) és YouTube-on (https://www.youtube.com/channel/UCbRZFhmjyXhYb12QUlc2S0w), és TaxiTurizz, akár élőben, akár online (https://www.taxituri.hu)!

Donors

HUF 10,000
T+R+L+P a year ago
 

HUF 5,458
Nancy a year ago
 

HUF 5,500
Szecsóimi a year ago
Boldog szülinapot! :) 

HUF 5,500
Julcsi, Csabi a year ago
 

HUF 10,042
Jármayak a year ago
 

HUF 5,500
GLG a year ago
 

HUF 20,000
Anonim támogatás a year ago
 

HUF 2,500
Anonim támogatás a year ago
 

HUF 2,500
Anonim támogatás a year ago
 

HUF 2,500
Anonim támogatás a year ago
 

HUF 2,500
Anonim támogatás a year ago
 

HUF 20,000
Mór Zoltán a year ago
hajráhajrá 

HUF 10,000
Tudós Tortácska a year ago
Ez a szülinapi ajándékod, szóval tőlem már csak szeretetet fogsz kapni..:D 

HUF 5,500
Fábián Veronika a year ago
 

HUF 2,500
Anonim támogatás a year ago
Szuper ügy és nagykövet, hajrá!  

NEGYVENKETTŐ
NEGYVENKETTŐ