2024 január 1-e óta már nyugdíjasként törekszem arra, hogy a hirtelen rendelkezésemre álló szabadidőmben minél többet adjak vissza azoknak a közösségeknek és partnereknek, akik az elmúlt évtizedekben valamilyen módon segítették az én munkámat, nemcsak Toledoban és NW Ohioban, de más országokban is.
Mivel az idei születésnapomat Budapesten tölthetem, ezért elsőkent most egy olyan célhoz/szervezethez szeretnék adománygyűjtő kampányommal hozzájárulni, amit évek óta figyelek es támogatok közvetlenül is. Az Ukrajnában folyó orosz háború óta partnerként is együttműködtem velük, és különböző összejöveteleiken, éves beszámolóikon személyesen is meggyőződhettem a munkájuk részleteiről, eredményeiről, és sokszor konzultáltunk a nehézségeikről is.
2016 elején hallottam az Adománytaxiról előszőr, amikor Horn Tomival, az Adománytaxi alapítójával és vezetőjével találkoztam Budapesten. Bár akkor még csak a kezdeteknél tartottak, nagyon tetszett, amit és ahogy csináltak ill. csinálni akartak annak érdekében, hogy minél több rászoruló embernek segítsenek. Kiváló munkájuk eredményeképpen eddig 4500 budapesti háztartásból gyűjtöttek adományokat, amit átválogatás után a budapesti raktárukból több, mint 100 vidéki település hátrányos helyzetű lakosságához juttattak el. Az adományutakra mindig budapesti önkéntesekkel együtt mennek, hogy minél többen megismerjék a hátrányos helyzetű közösségek életét.
Vidéki partnereik segitségével helyi piacok keretében jelképes összegekért a helyi lakosság meg tudja vásárolni a jó minőségű, de Budapesten már feleslegessé vált holmikat. Az igy befolyt pénzösszeget a partnerek helyi közösségi programokra használják fel. Több mint 600 önkéntes segítette eddig munkájukat és ezek a számok egyre nőnek. Ez a tevékenység a használt és jó minőségű ruhanemükon kívül, háztartási eszközökre és kisebb gépekre terjed ki az igénytől függően. 9 év alatt a tevékenységük kibővült (pl. 800 gyereknek biztosítottak ágyakat) és mindig igyekeztek a mindenkori igényekhez alkalmazkodni, ami nagyfokú rugalmasságra és egy tettrekész csapatra utal.
Amikor mi Toledóbol partnert kerestünk ahhoz, hogy Kárpátaljára, Ukrajnába eljuttassunk adományokat, akkor az Adománytaxi azonnal segítségünkre sietett, és a Magyar tárgyi adományokkal megsorozta a Go Fund Me kampányban összegyűjtött összegünket, és rendszeresen leszállította veszélyt is vállalva a határon túlra.
A szervezet sokoldalú és sikeres működéséhez az önkénteseken és adományokon túl jelentős anyagi erőforrásokra is szükségük van, amit a szűkös pályázati lehetőségek nagyon megnehezítenek. Ezért szeretnék ezzel a születésnapi kampánnyal is segíteni!
Köszönöm a segitségeteket!
Erzsi