Sorsfordító szálak

Sorsfordító szálak

A Pinkponilo fenntartható divatstúdió létrehozta a Sorsfordító szálak projektjét, aminek célja, hogy a gyakorlatban is bebizonyítsa: a fenntartható divat világa kitörési és karrierlehetőséget nyújthat akár a legkisebb falvak fiataljainak is.

Ezért egy varró workshop sorozaton keresztül helyben ruhatervező képzést indítottunk útjára, ahol minden résztvevő egy saját tervezői ruhadarab elkészítésén keresztül sajátíthatja el a szakma alapjait. Segítünk abban is, hogy az ifjú ruhatervezők és saját kollekciójuk eljuthassanak egészen a divat világáig, így ne az határozza meg a sorsukat, ahova születtek, hanem az, hogy bármivé válhatnak, és merhetnek nagyot álmodni.

Hogyan segíthetek?

Azért, hogy minél több faluba minél több fiatalhoz elvihessük a képzést, támogatásra van szükségünk, hiszen nem csak a leutazás és a képzés megszervezése, hanem az alapanyagok is költségesek. Viszont egy szakma elsajátítása kitörési lehetőséget jelenthet sok vidéki fiatalnak, például a legutóbbi bátonyterenyei képzésünk tervezőinek, akiknek most az egyedi tervezésű pulóverét vásárolhatod meg segítve ezzel a jó ügyet.

A kitűzött célösszegből (2 000 000 Ft) öt workshopot szeretnénk megvalósítani 2024 őszétől egy éven át. Amennyiben még több támogatás jön össze további workshopokat is szervezünk. Felületeinken minden részletről beszámolunk majd.

Az Adománytaxi Alapítvány - a projekt szakmai partnere - egy 2015-ben életre hívott nonprofit szervezet. Missziója, hogy összekösse a fővárosi segítő szándékot az ország legszegényebb kistelepüléseivel. Házhoz megy a feleslegessé vált értékekért, és odaszállítja, ahol arra a legnagyobb szükség van. Támogatói és támogatott részről is számos önkéntest von be munkájába, lehetőséget teremt a valódi párbeszédre, így nemcsak igényeket köt össze, de embereket is. Egy szolidárisabb és fenntarthatóbb társadalomért dolgozik, melynek mindenki a résztvevője lehet. Az Adománytaxi már több mint 4000 háztartás felajánlásait szállította el 100 település rászorulóinak, közel 600 önkéntes bevonásával.

Adományozók

5 000 Ft
Krisztina Varga 5 nappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 11 nappal ezelőtt
nagyszerű amit csináltok, örülök hogy egy picit segíthetek nektek 

3 000 Ft
Koncz Antónia 17 nappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 22 nappal ezelőtt
Nekem nincs sok pénzem, de hiszem hogy sok kicsi sokra megy, remélem minél sikeresebb lesz a kampány 

5 000 Ft
Anonim támogatás 22 nappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 22 nappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 22 nappal ezelőtt
 

2 500 Ft
Anonim támogatás 23 nappal ezelőtt
 

75 000 Ft
Anonim támogatás 25 nappal ezelőtt
 

35 000 Ft
Anonim támogatás 25 nappal ezelőtt
 

20 000 Ft
Vőneki Péter 1 hónappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 1 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 1 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
rendszeres
Dora Zsodi 1 hónappal ezelőtt
 

Sorsfordító szálak
Sorsfordító szálak