Futással egy jó ügyért!

Nagykövetek a Taxiért

Adománytaxi nagykövet lettem! Mit is jelent ez? :)

Sokan tudjátok, hogy szeretek önkénteskedni, így találtam rá év elején az Adománytaxira, amikor megláttam az önkéntes felhívásukat. Az Alapítvány célja, hogy a budapesti háztartásokban felhalmozott felesleget (ruhaneműt, háztartási cikkeket, és az Á-lom projekt keretében ágyakat is) adományként eljuttasson olyan magyarországi (vagy akár határon túli) településekre, ahol a nehéz körülmények között - sokszor mélyszegénységben - élőknek szükségük van rá. Az adományok összegyűjtése és elszállítása, adománypiacok szervezése lehetne pusztán egy feladat, de ennél sokkal több: egy misszió, igazi küldetés. Ez volt az, ami miatt elköteleződtem a Taxi munkássága mellett.

A következő 1 hónapban erre a küldetésre szeretném felhívni a figyelmet. Egy bizonyos összeget összegyűjtve szeretnék támogatást szerezni az Alapítvány számára, hogy továbbra is segíthessék a rászorulókat.

A kampány ideje alatt még egy plusz vállalást is szeretnék teljesíteni: mivel az önkéntesség mellett a másik szenvedélyem a futás, ezt a két tevékenységet szeretném összekötni. Szeretem, ha a futásaimnak van valamilyen célja és értelme, s bár az elmúlt időszakban kevesebbet futottam, most új motivációt kaptam. Azt tervezem, hogy a hetente összegyűlt összeget "lefutom" :) , pl. ha egy adott héten 25.000 Ft gyűlik össze, a hét végén 25 km-t fogok futni :)

Ha úgy érzed, hogy neked is szimpatikus az Adománytaxi munkássága, és szeretnéd, hogy (jó sokat :) ) fussak, akár egy kávé árával is támogathatsz a vállalásomban :) A cél összeg 100.000 Ft, de bármennyi összegyűlik belőle, nagyon-nagyon hálás leszek Nektek! <3

🌸 Köszönöm szépen mindenkinek! 🌸

Adományozók

1 000 Ft
Füzesi Eszter 4 hónappal ezelőtt
Sajnos sok hely van, ami támogatásra szorul, így egy kávé árát tudom most vállalni. Köszönöm Lilla, hajrá! 😘 

2 500 Ft
Antal Miklós 4 hónappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Jakabházy Miklós 4 hónappal ezelőtt
Hajrá Lilla! 

5 000 Ft
;) 5 hónappal ezelőtt
És megvan :) 

10 000 Ft
Attila 5 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Ismeretlen szerző 5 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Mikulás 5 hónappal ezelőtt
Egy kis csekélység 

5 000 Ft
Tibor Évi 5 hónappal ezelőtt
Hajrá Lilla! Jó futást 🙂 

2 000 Ft
Koch József 5 hónappal ezelőtt
Emelek 2km-rel.:) 

3 000 Ft
Mácsai Kata 5 hónappal ezelőtt
 

2 000 Ft
Gányi Krisztián 5 hónappal ezelőtt
"Keep on, keeping on !" :)  

5 000 Ft
Szapi 5 hónappal ezelőtt
Hajrá Lillacsek! :-) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
Hajrá Lilla! 

2 000 Ft
Varga Szilvia 5 hónappal ezelőtt
Hajrá Lilla!  

5 000 Ft
Emil 5 hónappal ezelőtt
Lilla célod elérése érdekében támogatlak benne. 

10 000 Ft
Ádám Szilveszter 5 hónappal ezelőtt
Hajrá, sok sikert! :) 

10 000 Ft
Nagy-Vargáné Fazekas Éva 5 hónappal ezelőtt
Ezzel már bemelegíthetsz :) 

10 000 Ft
Csupy 5 hónappal ezelőtt
Gratulálok az odaadó tevékenységedért, jó futást😃👍 

2 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Szülek István 5 hónappal ezelőtt
Hajrá Lilla! 

10 000 Ft
Orsi 5 hónappal ezelőtt
Hajrá Lilla, csak könnyen, jólesően! ;) 

Futással egy jó ügyért!
Futással egy jó ügyért!