Sétálj velem Budapesten

Nagykövetek a Taxiért

**ENG follows**
Szerencsés vagyok, hogy a kezdetek óta figyelhetem az Adománytaxi tevékenységét. Az első lépéseket, pontosabban gurulást 2015 decemberében amikor Tomi friss jogsival a zsebében úgy döntött, hogy autóba pattan és tesz egy kis lépést az élhetőbb világ felé. Házhoz mentek egy barátjával a felhalmozott budapesti ruhahalmokért és eljuttatták olyan vidéki településekre, ahol el se tudjuk képzelni mekkora szükség van erre és legfőképpen arra a kedvességre és törődésre, amivel Tomiék érkeztek és érkeznek azóta is minden hónapban egy-egy adományút során.

Azóta az Adománytaxi alapítvány lett és az egyszeri begyűjtés rendszeressé vált. Az állandó munkatársak száma már 7 fő, mellettük majd félszáz önkéntes segíti a csapat munkáját. A ruhagyűjtésen kívül hangsúlyt kap a használt háztartási gépek továbbadása (sok helyen hűtő és mosógép nélkül élnek még most is), és az Á-Lom projekt keretében gyerekágy-gyűjtés is folyik (ma Magyarországon csaknem 50 000 gyermek osztozik testvéreivel közös ágyon, vagy alszik olyan fekhelyen, ami nem tudja biztosítani a szükséges pihenést.), csak hogy az Adománytaxi néhány tevékenységét kiemeljem.

Sok-sok éves keresgélés után tavaly megtalálták azt a raktárat, ami sokkal több is mint egy lerakat. Egy igazi közösségi térré alakították, ahol a begyűjtött adományok raktározásától kezdve a céges csapatépítőkön át sok minden történik. Ezért úgy döntöttem, hogy a következő három hétben ennek a közösségi térnek a fenntartási költségeit gyűjtöm össze. Egy hónap rezsi 25.000 Ft-ba kerül. A kampány alatt tíz hónapnyi összeget szeretnék összegyűjteni. Ha ebben támogattok és összegyűlik, akkor az egyik vállalásom, hogy kiegészítem két hónappal, hogy az egész éves rezsire már ne legyen gondja az alapítványnak és helyette tudjanak foglalkozni azzal, ami igazán fontos, összegyűjteni és eljuttatni az adományokat oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Ha Neked is szimpatikus az Adománytaxi és Te is tennél egy fenntarthatóbb környezetért, állj mellém és támogasd a kampányomat.

SÉTÁLJ VELEM
Szeretettel hívlak a kampány keretében december 10-én vasárnap délután tartandó exkluzív belső-erzsébetvárosi sétámra, ami különlegessége, hogy erre az alkalomra készül, vagyis egyetlen egyszer valósul meg ebben a formában és minden min. 5000 Ft-ot felajánlott adományozóm vehet rajta részt.
Részletek a FB eseményben: https://www.facebook.com/events/1756659211426976

Mivel közelegnek az ünnepek, arra gondoltam, hogy a legnagyobb összegű adomány tulajdonosának felajánlok egy olyan privát sétajegyet is, amit egy szabadon választott tematikával és előre egyeztetett időpontban használhat fel többedmagával egy közös 90 perces budapesti sétára magyar vagy angol nyelven. Szerintem remek hanuka-karácsonyi ajándék. Ne hagyd ki!

ENG
Charity Taxi works to connect the surplus accumulated in Budapest with the need in the poorest rural areas of Hungary, bringing people and parallel realities closer together.

I am raising funds to maintain the Charity Taxi's Centre in 2024 which is more than just a storage of the donations (clothes and household equipment). It is their Community Space where in the frame of CSR team building activities and other events are held by Charity Taxi in order to educate the wider society about poverty and the culture of donation.

If you would like to contribute to the work of Charity Taxi as well as to do your bit for a more sustainable environment, please join me and support my campaign.
As the holidays are approaching, I offer a themed private walking tour in Budapest for the one (and her/his friends or family) who takes the highest donation. It is a 90-minute long English or Hungarian walk in Budapest with a theme of your choice and at a time agreed in advance. I think it's a great Hanukkah/Christmas gift. Do not miss it out!

Adományozók

50 000 Ft
lakos borcsa 4 hónappal ezelőtt
Hála a támogatóimnak ezennel teljesítem az utolsó vállalásomat is.:-) Hajrá Adománytaxi 2024! Guruljatok jó messzire! 

10 000 Ft
Hajós Linda 4 hónappal ezelőtt
 

13 000 Ft
Dan Brown 4 hónappal ezelőtt
 

3 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Dénes Tamás 4 hónappal ezelőtt
Ez szuper, Borcsa! Nagy gratula és ölelés 

5 000 Ft
Pandzarisz Tamás 4 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Domán Sándor 4 hónappal ezelőtt
 

38 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Tóth Zoltán 4 hónappal ezelőtt
Hajrá! :-) 

5 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
Hajrá! 

5 000 Ft
Zsu 4 hónappal ezelőtt
Hajrá hajrá :) 

10 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
Sajnos a sétára nem tudunk menni.  

5 000 Ft
Évi 4 hónappal ezelőtt
Szeretés 🩷🪽 

5 000 Ft
Birner Larisa 4 hónappal ezelőtt
Séta 10.12 

1 000 Ft
Krisztián Körösi 4 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Horváth Éva 4 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Kovács Péter 5 hónappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Végh Teodóra 5 hónappal ezelőtt
Hajrá ❤️ 

6 000 Ft
Adrienne 5 hónappal ezelőtt
Szuperek vagytok. 😊 

5 000 Ft
Nagy Erika 5 hónappal ezelőtt
Tamogatas: 5000 ft Szerernek jelentkezni a vasarnapi setara 

10 000 Ft
Máté 5 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
Kis segítség 

10 000 Ft
PreiszÈvaEszter 5 hónappal ezelőtt
 

79 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
Legyen fény 😊 

5 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
 

1 000 Ft
Mikulás 5 hónappal ezelőtt
Egy kis csekélység 

5 000 Ft
Zsoldos Àkos 5 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
 

25 000 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
 

Sétálj velem Budapesten
Sétálj velem Budapesten