Az odafigyelés mindenkinek jár!

Nagykövetek a Taxiért

Az ünnepi időszak mindig is a szeretetről és az összetartozásról szólt számomra. Idén különleges feladatot kaptam: a DPD Hungary-nél belső nagykövetként képviselhetem az Adománytaxi Alapítványt, hogy közösen tegyünk a hátrányos helyzetű kicsikért és családjukért. Ez a szerep nemcsak munka, hanem egy szívügy számomra, hiszen testközelből láttam, mit jelent ilyen gyerekek között felnőni.

Édesanyám hosszú éveken keresztül dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként. Gyakran mesélt nekem az ott élő kicsikről, akiknek nap mint nap küzdenie kell, hogy megkapják azt a figyelmet, törődést, szeretetet, amely minden gyermeknek járna. Legtöbbször a család anyagi helyzete vezetett ahhoz, hogy intézetbe kerültek. Anyukám történetei és a gyerekekkel közösen megélt pillanatok - mert volt szerencsém személyesen is megismerni őket - megtanítottak arra, milyen nehézségekkel szembesülnek ők, és milyen sokat jelenthet a nehéz helyzetben élők számára akár a legapróbb segítség is. Édesanyám emléke most is velem van, és ebben a kampányban kicsit úgy érzem, hogy újra kapcsolódhatok ahhoz a segítő munkához, amit ő oly nagy szívvel végzett.

Ezért fordulok most hozzátok: szeretnélek megkérni, hogy segítsétek a kampányomat adományaitokkal! A beérkező összeget teljes egészében az Adománytaxi Alapítvány működésére fordítják, hogy hatékonyan eljuttathassák az adományokat azokhoz a gyermekekhez, akiknek a legnagyobb szükségük van rá – legyen szó játékokról, meleg ruhákról, könyvekről vagy bármi másról, ami boldogabbá teheti az ünnepeiket.A cél, hogy az elkövetkezendő 3 hétben 200 000 Ft-ot gyűjtsünk össze közösen és tettem egy vállalást is:
minden 5 000 Ft felett adományozó számára saját kezűleg készítek egy karkötőt, amely emlékeztet rá, hogy segíteni jó, és együtt minden lehetséges.

Minden egyes hozzájárulás számít, legyen az kicsi vagy nagy – együtt csodákat tehetünk!

Büszke vagyok rá, hogy nagykövetként én is részt vehetek ebben az értékes munkában, és hiszem, hogy együtt sok gyermek karácsonyát tehetjük szebbé. ❤️

Ha teheted, kérlek oszd meg a posztot, hogy minél több emberhez eljusson ez a kezdeményezés!
Köszönöm, hogy mellettem álltok, és segítitek a kicsik jövőjét.

Adományozók

50 000 Ft
Varga László 4 hónappal ezelőtt
 

4 500 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
 

2 500 Ft
NITU STELIAN PAUL 4 hónappal ezelőtt
Boldog Karacsonyt 

2 500 Ft
P.O 4 hónappal ezelőtt
 

10 000 Ft
Török család 4 hónappal ezelőtt
 

20 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
Varsanyi Lilla 4 hónappal ezelőtt
❤️ 

14 000 Ft
Anonim támogatás 4 hónappal ezelőtt
 

1 000 Ft
Mikulás 5 hónappal ezelőtt
Sok sikert, és kellemes ünnepeket! Mikulás 

5 500 Ft
Szopkó Ferenc 5 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
Fenderke 5 hónappal ezelőtt
 

2 500 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
Boldogságot mindenkinek! 

10 000 Ft
Csernenszky család 5 hónappal ezelőtt
❤️ 

5 500 Ft
Z 5 hónappal ezelőtt
:)) 

2 500 Ft
Maros Tamás 5 hónappal ezelőtt
🎅🎅🎉🎉🧑‍🎄🧑‍🎄 

2 500 Ft
T.D. 5 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
Gertraud Altmannsberger 5 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
Krizmanic Renata 5 hónappal ezelőtt
 

2 500 Ft
Tóth Zoltán 5 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
Kovács Enikő 5 hónappal ezelőtt
Boldog Karácsonyt 🤗🥰❤️🎁 

5 500 Ft
Duda Ovidiu 5 hónappal ezelőtt
Boldog Karácsonyt🎄🎁 

5 500 Ft
K.A. 5 hónappal ezelőtt
 

5 500 Ft
K.R. 5 hónappal ezelőtt
❤️ 

2 500 Ft
Enyedi Petra 5 hónappal ezelőtt
❤️❤️❤️ 

2 500 Ft
Anonim támogatás 5 hónappal ezelőtt
 

5 000 Ft
B.A. 5 hónappal ezelőtt
 

Az odafigyelés mindenkinek jár!
Az odafigyelés mindenkinek jár!